„Szerelem, szerelem, szerelem Köpni kell, phüj”

Hosszított nyitva tartással, tárlatvezetésekkel és irodalmi programmal zár vasárnap a Bizottság kiállítás Bereményi Géza, Szilasi László és az Ági és a Fiúk a Műcsarnokban

Már csak néhány nap, és a Bizottság elhagyja a Műcsarnokot. A kiállítás zárónapján, november 13-án, vasárnap hosszított nyitva tartással este 10 óráig várjuk a látogatokat. Délután a kiállítás két kurátora, 15 órától Készman József, 17 órától Gulyás Gábor tarttárlatvezetést.

 

A Bizottság-kiállításhoz kapcsolódó Lehetnék én is kamikaze című irodalmi és zenei sorozat, melyen 24 kortárs magyar író és 12 zenekar vett részt, az utóbbi évek egyik legsikeresebb és leglátogatottabb irodalmi rendezvénye lett. 19 órától Bereményi Géza ésSzilasi László felolvasásával, valamint az Ági és a Fiúk koncertjével ér véget a sorozat, a kiállítás záróaktusaként.

 

„Minek? Minek? Minek? Minek?” – a Bizottság kérdésére válaszoljon egy Bereményi-dalszöveg: „Mióta a világ varázstalanítva lett, / mióta minden banális óraszerkezet, / megfejtett világból csak téged nem értelek, / a megfejtett égbolt miattad maradt végtelen. / Mindennek árát mióta jól tudom, / a te értéked messze van, túl a számokon. / Kívánom a tested, csak azt nem érthetem, / minden részéből miért az arcod kell nekem. / Magasba száll a kenyér ára, / ólommal telve a pára, // de azt, hogy téged nem értelek, / hogy is köszönjem meg neked / azt, hogy szeretlek.” Ám, ha ez sem lenne elég, Cseh Tamás alkotótársa, a filmforgatókönyveiről is jól ismert Bereményi Géza szerelmi meséi mellett hallgassák meg az esten a nemrég regénnyel jelentkező irodalomtudós, Szilasi László történeteit is. Noha Szentek hárfája című regényében még csak a Békéscsaba iránt érzett szerelméről vall, korábban Németh Gábor társaként, Poletti Lénárd néven már elárult egyet s mást a szív titkairól, és ez feltehetőleg most sem lesz másként.

 

Az Ági és a Fiúk a Kontroll Csoport egyik utódzenekara. Bárdos Deák Ágnes hozta létre 1986-ban, miután kilépett a Müller Péter által alapított Sziámiból. Ági mellett a „fiúk" a zenekar fennállása alatt folyamatosan cserélődtek. A 80-as évek underground kultúráját nemcsak a kollektív emlékezet, de az Ági és Fiúk állandóan változó kollektívája is őrzi, olyan autentikus zenésztársak játszottak már a zenekarban, mint Újvári János, a Kontroll Csoport legendás szaxofonosa, vagy Tóth Zoltán Spenót, Dénes József Dönci és Hajnóczy Árpád.

 

A zenekar tagjai: Bárdos Deák Ági, Horváth Bálint, Bujdosó János, Rózsa István, Dudás Zsombor

 

moderator: Lévai Balázs

sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor

 

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Műcsarnok!


Szombati programok a Bizottság-kiállítás záró hétvégéjén

Preparababrakabaré – közös performansz Ladik Katalinnal, ingyenes tárlatvezetések

Már csak a hétvégéig látható a Bizottság-kiállítás a Műcsarnokban. A kiállítás utolsó szombatján ér véget Tíz hét – tíz szó – tíz terem elnevezésű programsorozatunk, melyet a Bizottság dalszövegeiből kiválasztott egy-egy szó köré szerveztünk, különböző művészeti ágak és műfajok területén működő szakemberek bevonásával. Ezt az utolsó családi délelőttöt, november 12-én 10 és 12 óra között egy igazán sokoldalú művésszel tölthetik a kiállításra látogató családok. A költő, színésznő, performer Ladik Katalin írott és hangkölteményeket, valamint vizuális verseket is alkot, kísérleti zeneműveket és hangjátékokat ír és ad elő, emellett kiváló előadóművész és képzőművész, aki a happening, mail-art és akció műfajában is tevékeny. Az ő irányításával találnak ki és adnak elő a program résztvevői egy performanszot, miközben szobrokat gyúrhatnak alufóliából, átlátszó és színes fóliaruhákat készíthetnek szellemtáncukhoz, hogy a tükrökön keresztül átjuthassanak egy álomvilágba vagy Alice csodaországába. Az alkotáshoz az inspirációt Ladik Katalin saját hangkölteményei adják...

 

A délután folyamán, 15 és 17 órától látogatóink ingyenes tárlatvezetésen vehetnek részt.


„Minden napra jut egy szamba, jut egy twist Ki az aki engem ma este hazavisz?”

Karafiáth Orsolya, Jánossy Lajos és a Moha a Bizottság-kiállítás irodalmi és zenei programsorozatának utolsó előtti estjén

A végéhez közeledik a Bizottság-kiállításhoz kapcsolódó irodalmi és zenei programsorozatunk. Karafiáth Orsolya és Jánossy Lajospárosának felolvasása a kiállítás nyitva tartásának utolsó péntekén, november 11-én, 19 órakor egyszerre ígérkezik szórakoztató és gondolatébresztő eseménynek. Ahogy műveik is tanúsítják, sosem mérték kiskanállal az életet, „hiába józan hallgatás / a kedv hozzám konyakszik / szemembe fordult égi más / dobogva holt konyakszív”, írja a díva, az Elektrik Bugi Kommandó nagymesternője, akinek költészeti művei és prózája mellett verseivel és dalszövegeivel két CD-je is megjelent. Ám ennek az estének a fókuszában mégsem csak a szamba és a tviszt áll, sokkal inkább az alternatív kultúra hőskora, azok a bizonyos 80-as évek, amikor is Jánossy Lajos szavaival „Önhitten nagyképűsködni és képmutatóan szánakozni jó volt. Jó a gigászi rezervátumon belül a rezervátumoknak – akkor nem volt kétséges - az idők végezetéig, a dicső és igazi történelmet, a szocializmust szolgáló díszletei között bóklászni és randalírozni, szóval az egész tagadhatatlanul jó volt, a vége azonban mindig ugyanaz lett; párás hajnalok valami épület – kocsma, diszkó, jazzklub – előtt, vagy idegen szobákban, ilyen-olyan ágyakban. Egy, a nyári időszakra Youth Hostellé átalakított keletnémet iskola termében olvasni a feliratot a fekete táblán, fehér krétával: This is not America. Ez a rockandroll. / És nem egy tánc.”

 

Moha zenekar 1995 óta létezik. Zenei stílusukat nehéz behatárolni – saját bevallásuk szerint neoromantikus-posztpunkot játszanak, valójában hol a Halász Judit által kitaposott ösvényen énekelnek a klitoriszról, hol blues-os alapokon szárnyalnak, hol egyszerűen csak odacsapnak, fittyet hányva a fülbemászó refrénekre. Fennhangon arra biztatnak: „kurjantsunk egyszerre!”, vagy épp a 80-as évek magyar underground-világából pislognak ki értetlenül: „mi ez a forgalom?”

 

A zenekar tagjai: Szulovszky István (Törp) – gitár, kis vokál, Szulovszky Kefe – dob, Tomacsek Kristóf – gitár, Misike – ének, V# major 7 – jazz-doromb, sir qT – bass, Janó – orgona, csengettyűk, effektek, hangtechnika, Rupi – szaxofon, klarinét

 

 

moderator: Lévai Balázs

sorozatszerkesztő: Keresztury Tibor


Hurokszimfónia

Közös zenélés némafilmre Kim Katalin zenetörténésszel a Bizottság-kiállítás családi programján

Két hete a Bizottság-kiállítás családi programján a résztvevők egy Bizottság-klip rekonstrukciójába kezdtek Szilágyi Kornél vezetésével. Az akkor elkészült némafilmhez csinálják meg szombat délelőtti programunk résztvevői a zenei kíséretet,Kim Katalin zenetörténész irányításával. A Műcsarnokba november 5-én 10 és 12 óra között ellátogató családok közösen kitalált játékszabályokat követve szabadon improvizálhatnak ütőhangszereken, illetve bármin, amit erre alkalmasnak találnak. Az eredmény akár egy újabb videoklip is lehet. Zenélés közben ugyanis a történetet is továbbfűzik…

 

Tíz hét – tíz szó – tíz terem programsorozat, mely a Bizottság zenekar dalszövegeiből kiválasztott egy-egy szó köré szerveződik, a kiállítás nyitva tartása alatt minden szombat délelőtt folytatódik, hétről hétre másik teremben, különböző művészeti ágak és műfajok területén működő szakemberek vezetésével. A résztvevő gyerekek, családok a felkért képzőművészek, színészek, írók, zenészek, táncosok, rendezők, énekesek, előadók irányításával játszhatnak, zenélhetnek, festhetnek, rajzolhatnak, írhatnak vagy táncolhatnak a kiállítótermekben. Így, aki valamennyi alkalommal részt vesz a sorozaton, más és más nézőpontból járhatja végig a kiállítást.


„Nem hiszek ám én a mennyországba”

A nyolcvanas évek magyar ellenkultúrája – nyilvános konferencia

helyszín: Műcsarnok előadóterem

 

 

A Bizottság-kiállítás kapcsán 2011. november 5-én, szombaton 10 és 16 óra között a Műcsarnok konferenciát rendez anyolcvanas évek magyar ellenkultúrájáról. Az elhangzó előadások több szempontból vizsgálják a korszak underground megnyilvánulásait, valamint ezeknek a hivatalos politikához való viszonyát.

 

Az ingyenes programra minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Oldalak